Vörs

Vörs a Kis-Balaton vidékének legrégebben lakott helye. Az egykor tóparti falu ma 4 km távolságra van a Balatontól. A nyílt víz helyét ligetekkel tarkított rétek, nádasok vették át, csak néhány helyen csillan meg a víz. A mocsaras, vizenyős területből szigetek emelkednek ki.a terület gazdag élővilágnak ad otthont.

Vörs egyik "nevezetessége" a mindig korai visszatéréséről elhíresült gólyája, Charlie.

Immár 8 éve rendszeres vendége a falunak. Vörs gólyája a társainál 2-3 héttel korábban-többnyire az országban-elsőként érkezik haza. A helyiek megfigyelése szerint érkezését követő 2-3 nap múlva kitavaszodik.

Vörs villanypóznáin kb. 20 gólyafészek található, így ősszel 60-80 gólya hagyja el a kis-balatoni falut.

A település római-katolikus templomában - immár évek óta hagyományosan - karácsonykor felépítik az ország talán legnagyobb Betlehemét, ezért karácsony tájékán zarándokhellyé válik a kis település barokk temploma.

A faluban megtekinthető a talpasházak egyik utolsó példánya. A talpasház népi építési módszer. A középkortól a 19.sz végéig alkalmazták. Alapját a földre fektetett gerendák alkotják, ebbe függőleges gerendákat csapolnak, majd az eresz magasságában újból vízszintes gerendákra rakják a tetőszerkezetet. A gerendák és az oszlopok alkotta váz közét karókkal, sövénnyel befonják, kívül-belül besározzák és kész a ház. Ezt saját maga is elkészíthette a parasztember és ennek volt előnye: a jobbágy, ha szabadulni akart földesurától és eleget tett a beszolgáltatásnak, adófizetésnek, mehetett amerre látott. A föld ugyan nem volt az övé, de a ház igen, azt vihette. A közfalakat kiverte, a ház szerkezetét szekérre rakta, magával vitte.

Gréta Tours Utazási Iroda © 2006-2020